Ismerje meg a

Flightrefund csapatát

A Flight Refundot két szenvedélyes utazó, Barbara Schulhof közgazdász és kommunikációs szakember, valamint Doffek Tamás magánbefektető alapította azon gondolat mentén, miszerint sokszor a légi utazást rendszeresen igénybe vevő utazók sincsenek tisztában az őket megillető alapvető jogokkal és kártérítésre való lehetséges jogosultságukkal. Látva, hogy azok az utasok, akik járattörlés, hosszú járatkésés, illetve megtagadott beszállás kapcsán semmilyen kártérítésben nem részesültek, gyakran csupán egy költséges, bonyolult és esetenként igen hosszú jogi eljárás révén juthattak kompenzációhoz, szerettek volna egy gyorsabb és hatékonyabb megoldást nyújtani erre a sokakat érintő problémára. Így alakult meg a Flight Refund, azzal a célkitűzéssel, hogy az utasokat megismertesse az őket megillető jogokkal és hatékony segítséget nyújtson ezen jogok gyakorlatban való érvényesítésében.

Alapítása óta a Flight Refund jelentős növekedésen ment keresztül. Vezetőségét az alapítókon kívül egy tapasztalt operatív csoport alkotja, amely a most már nemzetközi cég gyorsan növekvő csapatának mindennapi irányítását végzi; adósságbehajtásban való szakértelmével pedig a kisebbségi tulajdonos PannonHitel Zrt. támogatja a vállalat munkáját.

Bemutatjuk a

Csapattagokat

Kata Ludvig
Ludvig Kata CEO

A “digitális generáció” tagjaként Kata az elmúlt időszakban csatlakozott a csapathoz ügyvezető igazgatói pozícióban azzal a küldetéssel, hogy a elősegítse a digitális termékek és a felhasználói élmény fejlesztését. Pályafutásának első öt évében Kata négy földrész számos Fortune 500 vállalatának munkatársaként dolgozott digitális osztályon. Kaliforniában folytatott MBA tanulmányai alatt elfogadta a kihívást, hogy megszervezze a TEDxCSUS-t, az első függetlenül megrendezett TED eseményt a California Állami Egyetem Sacramento falai között. Tanulmányainak befejezése után belépett a FinTech világába, mint a BankZee - pénzügyi oktatással foglalkozó családi alkalmazás, melynek célja, hogy összehozza a gyerekeket, szülőket és a bankokat - társalapítója és vezető marketing menedzsere (CMO). Ezt követően egy új kihívást elfogadva belépett az utazásiparba. Utazást kedvelő, tudatosan fogyasztó személyként, és ami még fontosabb, az Y generáció szakértőjeként csatlakozott a Flight Refund-hoz és azonnal megértette, milyen fontos szerepet játszik a cég az utazásiparban. “Hogy mit szeretek a Flight Refund-ban? Azt, hogy lényeges értéket továbbítunk mindenki számára. Támogatjuk az utazási irodákat, az OTA-kat (online travel agency) és az utazási technológiát biztosító vállalkozásokat, miközben a végfelhasználókat is segítjük azáltal, hogy érvényesítjük az őket megillető kártérítéssel kapcsolatos jogokat, amikor járataik késnek, vagy törlésre kerülnek. Ezen felül jogi támogatást és utazási tanácsokat nyújtunk ügyfeleinknek. A számok bizonyítják, hogy jó úton járunk. Eddig közel 10.000 sikeres ügyet zártunk, melyek 98%-os arányban végződtek sikerrel.

Anita Zoltai Szabo
Zoltai-Szabó Anita Üzletfejlesztési igazgató

Üzletfejlesztési igazgatónk, Zoltai-Szabó Anita felel a cég nemzetközi terjeszkedésének irányításáért. Anita a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg diplomáját gazdálkodás és menedzsment alap-, majd nemzetközi gazdálkodás mesterszakon, ahol menedzsmentre és nemzetközi logisztikára specializálódott. Ezt követően posztgraduális képzést folytatott nemzetközi és IT menedzsment területen. Komoly légi közlekedési ágazattal kapcsolatos tapasztalatait egy GDS (Global Distribution System) provider vállalat regionális menedzsereként szerezte meg, mely munkakörben 34 országgal dolgozott együtt. Hollandiában, Franciaországban és Angliában jelentős tapasztalatot gyűjtött nemzetközi menedzsment területen. A Flight Refund az Európai Unió egész területén rendelkezik jogi és követeléskezeléssel foglalkozó szakemberekkel, sales és back office munkatársai pedig egy folyamatosan növekvő csapatot alkotnak. A cég jelen van már Romániában, Lengyelországban, Spanyolországban, Portugáliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban,, Görögországban, Szlovákiában, Csehországban és Bulgáriában, partnerségi hálózata a helyi utazási irodákkal pedig állandó és dinamikus terjeszkedés alatt áll, így utasok milliói gyorsan és könnyen érhetik el a Flight Refund szolgáltatásait. Ügyfélszolgálati osztályunk igyekszik a leggyorsabb és legjobb minőségű szolgáltatást nyújtani.

Ezek az

Értékeink

Value
Számunkra ügyfeleink jelentik a top prioritást - a legrövidebb határidőn belül igyekszünk a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtani részükre.
Value 2
Az integritás mellett tesszük le voksunkat!
Passenger right
Az utasok jogai kiemelten fontosak számunkra.
Meaning and value
Minden partnerünk és ügyfelünk részére értéket kívánunk létrehozni!!

Karrier

Jelenleg nincs elérhető üres pozíciónk. Amennyiben szívesen dolgoznál velünk, küldd el nekünk önéletrajzodat a [email protected] e-mail címre.

A Flight Refund Kft-be 2020 márciusában jelentős összegű kockázati tőkebefektetést eszközölt a Gran III Kockázati Tőkealap. Köszönjük a bizalmat!

Kedvezményezett neve: Flight Refund Kft

A projekt azonosító száma: VEKOP-2.1.2-17

Gran Private Equity Zrt

szechenyi
is-eligible
Késett, törölték vagy túlfoglalás miatt nem engedték felszállni a gépére?

Kérjen kártérítést ma. Teljesen kockázatmentesen juthat jogosan kártérítéshez.

Kérjen kártérítést