Repülős Guinness-rekordok a nagyvilágban

Guinness-rekordok a repülés világában. Az igazi Vasember, az ejtőernyő nélküli ugrás világrekordja, a legnagyobb papírrepülő és más érdekességek

2021.07.16.

Nem véletlenül olyan népszerűek a Guinness-rekordok, minden ember érdeklődve olvassa, nézi ezeket a hírekben. A repülés területén sincs ez másként. Az alábbiakban összeszedtünk néhány érdekes valódi Guinness-rekordot, néhány félresikerült próbálkozást, és néhány olyan eseményt, mely méltán kerülhetett volna be a rekordok közé. Az alábbiakban olvashatunk a világ legnagyobb elfogyasztott repülőgépéről, az igazi Vasemberről, a tízezredik legyártott Boeing 737-esről, egy káoszba fulladt drónos Guinness-rekordról és egy légikísérőről, aki mindent túlélt, ami emberileg lehetetlen.

Az igazi Vasember

Richard Browningot az Igazi Vasemberként emlegetik. A brit feltaláló testtel irányítható sugárhajtású ruhát épített magának, mellyel 51 km/óra sebességgel tud repülni. Richard Browning a Gravity Industries technológiai vállalat alapítója és tesztpilótája. Az általa létrehozott Vasember-ruha hozzávetőlegesen 45 kg, amivel nem lehet túl könnyű a levegőben egyensúlyozni. A Vasember repülését hitelesítették, a különleges repülés bekerült a Guinness- rekordok közé. https://www.youtube.com/watch?v=NCWqm_is95s

Aki repülőgépet evett

Michale Lotito nevét kevesen ismerik, ám ha úgy emlegetjük őt, hogy a férfi, aki megevett egy Cessna repülőgépet, akkor igen sokan rájönnek, kiről is van szó. Michale teljesen hétköznapi életet élt, kivéve azt az apró tényt, hogy gyakran fogyasztott el üveg- és fémtárgyakat. Többek között egy Cessna 150-es repülőgépet. Két évébe telt a repülőgép elfogyasztása, de végül sikerült, és ezzel bekerült a Guinness-rekordok közé, melyet azóta sem döntött meg senki. A különleges „diétán” lévő úriember közel negyven év alatt egytonnányi fémet evett meg. Ezt különleges genetikai felépítésének köszönhette, miszerint a hasfala jóval vastagabb volt, mint egy átlagemberé. Azért így sem lehetett könnyű egy egész repülőgépet elfogyasztani.

Káosz a drónbemutatón

Az Ehang dróngyártó megdöntötte az Intel Gunniess-rekordját, 1374 drónt tartott a levegőben egy látványos show keretein belül, mely azonban káoszba fulladt. Százezer néző tekinthette meg az Ehang látványos drónműsorát 2018. május 1- jén, ám néhány másodpercen belül kitört a káosz. Néhány drón megtörte a tervezett koreográfiát, majd társai követték, összevissza kezdtek repkedni, és hamarosan zűrzavarba fulladt a látványosság. A Guinness-rekordot azonban hitelesítették, annak ellenére, hogy az embereket is veszélynek tették ki, hiszen néhány drón le is esett a magasból. Ezek némelyike a 20 kg-ot is eléri. A szervezők azzal magyarázták a kitört káoszt, hogy a sok mobil eszköz túl nagy interferenciája zavarta meg a drónokat. Ez végül nem biztosította azt a reklámértéket az Ehang cégnek, amit szeretett volna, hiszen éppen saját fejlesztésű, emberszállító drónjaira akarta felhívni a figyelmet a látványossággal. A show 1,7 millió dollárba került Hszian városának, ahol a drónok a levegőbe emelkedtek.

A világ legidősebb repülőgép-szerelője

Azriel Blackman a világ legidősebb repülőgép-szerelője, és ezzel bekerült a Guinness-rekordok közé. Az úriember 75 éve dolgozik szerelőként az American Airlinesnál. Azriel 15 évesen kezdett a repülőgép-társaságnál dolgozni. 75 év alatt több mint 50 különböző repülőgéptípus javításán és karbantartásán dolgozott. Bár már rég nyugdíjas korú, ennek ellenére még mindig a John F. Kennedy repülőtéri karbantartók vezetője. Az American Airlines egy Boeing 777-est nevezett el hűséges dolgozójáról, melynek törzsét a férfi aláírása díszíti.

A tízezredik Boeing 737-es

Jelenleg a Boeing havonta 47 darab 737-es repülőgépmodellt gyárt le. A tavalyi évben átadták a tízezredik példányt is, mellyel bekerültek a Guinness-rekordok közé. Senki nem gondolná, hogy annyira népszerű a Boeing 737-es, hogy egy időben 2800 példány tartózkodik a levegőben. Összesen 22 milliárd utast szállítottak eddig 122 milliárd mérföldön keresztül. A Boeing gyártási technológiájának fejlődését mutatja az a tény, hogy az első 5000 Boeing 737-es legyártása 40 év alatt történt meg, míg a további 5000 példányhoz mindössze 12 év kellett. Érdekesség, hogy jelenleg másfél percenként száll fel vagy landol a világ különböző repülőterein egy Boeing 737-es repülőgép. Ennek fényében már indokolt az óriási számadat, melyet a Boeing fennállása óta produkált.

A repülőgépipar Kalasnyikovja Az An-2-es repülőgép, más néven kukoricacsutka, ahogy hazájában hívják, olyan igénytelen és szívós, mint egy Kalasnyikov. Ez egy olyan repülőgéptípus, melyet több mint 60 éve gyártanak, ezzel be is került a Guinness-rekordok könyvébe. Az orosz An-2-es repülőgépet a Szovjetunió fennállása során, a postai küldemények szállításától a mezőgazdasági munkálatokig, szinte mindenre használták. Jelenleg hozzávetőlegesen 2000 példány maradt meg jó állapotban. Most korszerűsítették a repülőgépet, amerikai turbólégcsavarokat kapott, valamint kényelmesebbé tették a belső terét, hogy utasok szállítására is alkalmas legyen. Vlagyimir Barszuk, a SzibNIA igazgatója döntött amellett, hogy az An-2-eseket érdemes felújítani.

Előzőleg szó volt Cessnák beszerzéséről, de sok érv szólt az An-2-es mellett a Cessnával szemben. Például a felszállás és landolás helyigénye. Az An-2-eseknek elegendő annyi hely a fel- és leszálláshoz, mint egy Mi-8-as helikopternek, ezzel szemben a Cessnának és hasonló kaliberű repülőgépeknek 400-500 méteres az indulási és érkezési helyigényük. Arról nem is beszélve, hogy egy Cessnát hangárban kell tartani, és nem bírja a szibériai klímát. Mindezek tudatában cseppet sem meglepő, hogy a felújított An-2-esek iránt a világ minden tájáról érdeklődnek, hiszen, mint említettük, az új An-2-es igénytelen és olcsó.

A világ legnagyobb papírrepülője

Eddig nem került be a Guinness-rekordok közé a világ legnagyobb papírrepülője, mivel nem volt lehetőség azt reptetni. Fitchburgben készült el az a 19,7 méter hosszú papírrepülő, ami az eddig legnagyobb példány. A Guinness-rekodok közé eddig nem került be, mivel a szűkös hely miatt nem tudták reptetni a monstrumot. A rekordot eddig a németországi 18,2 méteres papírrepülő tartja, mely 18 métert volt képes repülni. Ők pedig az arizonai papírrepülőt ütötték ki a rekorderek nyergéből, mely 14 méteres volt és 6 másodpercet töltött a levegőben. Az ejtőernyő nélküli ugrás világrekordja 10 kilométer magasból történt Természetesen nem önként vállalta ezt a hatalmas ugrást az a légikísérő, aki méltán kerülhetett volna be a Guinness-rekordok könyvébe.

Vesna Vulovic légikísérő többszörös balszerencse áldozata lett 1972-ben egy januári napon, amikor 10 kilométer magasról lezuhant. A beosztása szerint nem is kellett volna azon a Dániába tartó repülőgépen lennie, melyet egy szélsőjobbos szervezet összekevert egy katonai repülőgéppel és felrobbantotta azt. A repülőgép darabokra hullott Csehország felett és Vesnán kívül senki nem élte túl a zuhanást. A légikísérőt egy volt katonaorvos találta meg, aki azonnal ellátta őt, majd bevitte a legközelebbi kórházba.

Vesna rengeteg sérülést szenvedett, ennek ellenére három napon belül magához tért és többszörös törései és bénulása ellenére idővel minden életfunkcióját visszanyerte. Másfél évvel később visszament dolgozni a repülőtársasághoz. A hölgy állítja, hogy a zuhanás és minden, ami aznap történt vele, semmilyen traumát nem okozott számára. Azóta is ő tartja az ejtőernyő nélküli ugrás világrekordját, annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem állt szándékában.

Vajon Vesna szerencsés vagy szerencsétlen? Mindenki döntse el maga!

Was your flight delayed, cancelled or overbooked?

Submit your claim today. For you it's risk-free, but you'll get the compensation you're entitled to.

Kérjen kártérítést